Életem regénye

Sok-sok-sok évvel ezelőtt (nem véletlen a háromszoros ismétlés, olyan régnek tűnik), még fiatal asszony koromban találtam rá egy érdekes, igazából talán tiniknek ajánlott könyvre. Mindig nagyon szerettem olvasni, középiskolás koromtól faltam a könyveket. Egyike voltam azoknak a csodabogaraknak, akik még a kötelező olvasmányokat is lelkiismeretesen, ráadásul érdeklődéssel végig olvasták. Hogy honnan jött a könyvek szeretete, nem tudom. Kevéske gyermekkori emlékem között kutatva nem ugrik be egyetlen olyan kép sem, amikor valaki mosollyal az arcán, mesekönyvvel a kezében mellettem ül és hangosan olvas. Arra sem emlékszem, hogy ajándékba kaptam volna valamilyen könyvet. Azért remélem, valamikor ez megtörtént, csak valamiért nem emlékszem. Azt biztosan tudom, könyvtárunk nem volt otthon, talán könyveink sem. Én egyszercsak beiratkoztam a városi könyvtárba,és nemcsak rendszeres látogató, de rendszeres olvasó is lettem. Arra viszont emlékszem, hogy édesanyám szerette a verseket, néha meglepett, hogy hosszú idézeteket tud pontosan, kívülről. Talán mindez televízióban nézett vetélkedők kapcsán derült ki, amikor pontosan tudta, kinek a verséből való az idézet, és hosszan folytatni is tudta.

Visszatérve a könyvre: a címére és írójára már nem emlékszem, a különlegessége nem is a tartalma volt, hanem az ötlet, ahogy íródott. Belekezdtem az olvasásba, már kezdtem megismerni a szereplőket, belebújtam a bőrükbe, odaképzeltem magam a helyszínre, keveredett bennem a kíváncsiság az izgalommal. Már más dolgom lett volna, de nem akartam letenni a könyvet, mert tudni akartam, mi történik. Talán az 50. oldalon tartottam, amikor választási lehetőséggekkel és azokhoz tartozó utasításokkal találtam szembe magam: “lapozz az x. oldalra. Meglepődtem, választottam, és lapoztam. Folytattam az olvasást, és mire a könyv végére értem, túl voltam sok-sok választáson és utasításon, olyan volt, mintha én írtam volna a folytatást. Miután végigolvastam a könyvet, újra kinyitottam az 50. oldalon, és máshogy választottam, és ezért máshová lapoztam. Újra a végére értem, és újra kezdtem az 50. oldaltól. Nagyon sok lehetőség volt, és ez nagyon tetszett!  Ma is úgy emlékszem rá, ez volt egyik legérdekesebb olvasmányom. 

Persze egy idő után aztán feledésbe merült, hiszen magának a történetnek nem volt túl mély üzenete, amiért mostanában mégis eszembe jut, az nem másért van, mint hogy gyakran elgondolkodom, miért alakult így az életünk? Mi lett volna, ha más emberekkel találkozom, ha ebben vagy abban másként döntök, ha nem jobbra kanyarodtam volna, hanem balra, ha nem ezt a munkát választottam volna, hanem a másik lehetőséget, ha nem x-et fogadom a bizalmamba, hanem y-t,ha nem ezt a házat választom, hanem a másikat,ha nem őt nevezik ki főnökömnek, ha nem ehhez az orvoshoz megyek, ha nem ezt az ügyvédet választom, ha azon a péntek reggelen nem dolgozni megyek, hanem szabadságot veszek ki, …, (hosszan sorolhatnán)?

Ezt már soha nem tudhatom meg,  hosszan tépelődni pedig nem is érdemes. Az élet tele van választásokkal. Kisebbekkel, nagyobbakkal, néha észre sem vesszük, hogy választottunk, csak úgy történnek a dolgok. A levonható tanulság az, hogy sok igazság van abban, hogy mindenki  életének saját kovácsa, de sajnos nagyon sok múlik a szerencsén, a véletlenen, másokon. Aztán lehetne itt vitatkozni, hogy semmi sem véletlen, minden előre elrendeltetett, hogy minden történésnek üzenete van. Nekem most mindenesetre rettenetesen fáj, hogy mindamellett, hogy valószínűleg van egy csomó hibánk, de alapvetően őszinte, becsületes, szorgalmas, életvidám, jó érzésű és jó szándékú, segítőkész, értékes, értelmes, intelligens emberek vagyunk, romokban az életünk, hozzánk méltatlan körülmények között élünk, és az élet adta lehetőségek hiányában mások cselekedeteinek következményei, akarata ily mértékben befolyásolhatja a mi életünket, pontosabban ellehetetleníti azt.

A legnagyobb baj az, hogy ezt a bejegyzést 2015. karácsonyának első ünnepén otthontalanul írom, “megtűrten” egy fűtetlen és sok év főzésének szagát megjegyzett konyhában. Hosszú ideje keressük új otthonunkat, naponta azzal kelünk és fekszünk, hogy immár országos kereséssel bújjuk a netet, szinta megszámolhatatlan a megkeresett és megpróbált lehetőségek sora. Persze vannak anyagi korlátok is, mégis elkeserítő, hogy immár nyugdíjasan, miután egy életet szeretettel és becsületesen átdolgoztam,  sem lehet egy szép környezetben lévő, jó minőségű, nem luxus (ámbár azt is megérdemelném)!, de szép, egészséges, meleg otthonom.  Úgy tűnt, karácsonyra végre vége ennek az áldatlan állapotnak, miénk lehet egy 7-8 éves szép kis társasház földszinti mini lakása. Lenyeltük a békát, hogy a tulajdonosa kihasználja, nincs hasonló a piacon, nekünk pedig nagyon gyorsan szükségünk van rá, így reális értékénél 1-2 millióval drágábban jutunk hozzá. De aztán jött at élettől egy újabb pofon, a lépcsőház szép, tiszta, hangulatos, csak éppen olyan erősen illatos, hogy nagylányom mielőtt a lakás ajtóig eljutna, már rosszul lesz.*

A lakók biztosan jót akarnak, hogy ne ételszag vagy mindennel keveredett vegyes, áporodott levegő fogadja a belépőt, és úgy tűnik, közülük még senki nem érzékeny a vegyszerekre, illatanyagokra, parfümökre. Nekünk viszont ezért nincs még mindig otthonunk, nincs karácsonyunk, nincs fenyőfánk, nincs életünk!

Hogyan történhetett ez meg velünk? Minden az én “bénaságom” következménye? Talán annak, hogy én  a régi értékrendeknek megfelelően éltem az életem, és nem vettem észre, hogy őszinteség, önzetlenség, becsület, mind ódivatúvá vált? Happy endet akarok!

* A mai világban szinte nélkülözhetetlennek tűnhetnek a sokféle illattal dúsított kozmetikumok, illetve a lakásainkban, háztartásainkban használt illatosító-, légfrissítő-, mosó- öblítő- és  tisztítószerek, miközben a 20. század pestisének is nevezett jelenség, az allergiás megbetegedések terjedésének egy része is ennek a folyamatnak köszönhető.

Többszörös kémiai túlérzékenység (TKT, vagy angolul MCS – Multiple Chemical Sensitivy) esetén a betegek egyidejűleg fennálló, szerteágazó panaszokkal jelentkeznek, ami allergiaszerű vagy pszichés betegség gyanúját kelti. Csakhogy egyrészt a tünetek, melyek nagyon sokfélék lehetnek, és egyénenként eltérőek, nem egyeznek pontosan a felmerült kórképekkel, másrészt az ilyen betegségek gyógyítására használt gyógyszerek többnyire hatástalanok.

Környezeti hatásra

A TKT/MCS nem pszichés bántalom, hanem olyan betegség, amit a kémiai károsító anyagokkal megterhelt környezet vált ki az arra érzékenyekből. Nem valódi allergia, mert a vegyszerekkel való összeférhetetlenség nem is tekinthető allergiának. Ezek a környezeti ártalmak hosszú ideig csendben hatnak, amíg a szervezet még képes fenntartani egyensúlyát.

forrás:

Mérgekkel élni: a többszörös kémiai túlérzékenység | Vital.hu