Nincs cím megadva

2016.szeptember 27. Kedd
Úgy tűnik, sikerült még éjjel ágyba kerülnünk, fél egykor már aludtam. Ez már eredmény, az elmúlt hetekben szinte kivétel nélkül csak reggel 8 után tudtunk a pihenésre még csak gondolni is, bár azt mondják, nagyon fontos lenne az éjfél előtti alvás. Ez nekem régen is ritkán sikerült, valahogy az “éjszakai pillangók” közé tartozom. Na nem “olyan” pillangó! :-), csak egyszerűen abba a típusba tartozom, aki este/éjjel tovább fent van. Aztán az is lehet, ez nem típus kérdése, talán az életvitel, a napi időbeosztás a munkánk miatt alakult így.
28 évig ott éltünk, ahol dolgoztam, egy vállalati üdülő vezetője voltam. Egy ilyen helyen, főleg abban az időben nem fekszenek korán az emberek. Talán az elő-és utószezonban a nyugdíjasok igen. Rájuk inkább volt jellemző, hogy már kora hajnalban összejöttek a közös konyhában, és főzték a kávét, beszélgettek, aztán készültek a komolyabbnál komolyabb reggeli fogások. Sült a szalonna, kolbász, rántotta, az illatoktól már az is megéhezett, aki nem éhes. A nyári vendégek másak voltak. Ők szerettek reggelente lustálkodni, évközben, otthon erre nem nagyon volt lehetőségük. Aztán napközben strandoltak, kirándultak, este pedig sokáig kint voltak, nagy beszélgetések voltak, az első évtizedben még hetente ismerkedési-és búcsúesteket is szerveztem, így gyakran voltunk fenn későig. Meg aztán mindíg volt olyan, aki éjjel is gond nélkül becsöngetett, hogy megkérdezzen vagy kérjen valamit.
Aztán férjem a Molajba ment dolgozni, és gyakran este 10-ig dolgozott. Olyankor soha nem feküdtem le, mielőtt hazajött. Akkor még beszélgettünk kicsit, volt, hogy míg fürdött, én elmajszoltam az uzsonnára készített szendvicsét.
Hány óra lehet, hogy már fel is ébredtem? Biztosan rosszul állítottam be az ébresztést. De nem, háromnegyed négy. Jaj, ne, mindjárt kelni kell! Még gyorsan lekapcsolom a villanyt, még egy negyedórácskát pihenhetek. A telefon ébreszt, úgy tűnik, azonnal visszaaludtam. Benyomom a szundit, még lopok pár percet. Újra csörgés, újra szundi. Tegnap sokkal könnyebben keltem, úgy látszik, ennyit tesz, hogy reggel még terveztem ugyan, de nem tudtam visszafeküdni. 4 óra 10, mostmár tényleg kelek, pillanatok alatt magamra kapom a farmerom, egy póló, gyapjúkardigán, zokni, cipő, kalap és télikabát. 5 perc telt el, és kintvagyok a lépcsőházban. Az ablakok éjjel is nyitva voltak, az ajtót kinyitottam. Már ég a villany az elsőn, szerencsére még nincs vészhelyzet. Elfoglalom a szokott helyem, sajnos ma hidegebb van.

Végre kiszellőzőtt a ház, kicsit bemegyek átmelegedni. Van egy 20-25 percem, míg újra készenlétben kell állnom. De jó idő van bent, pedig itt sincs még bekapcsolva a fűtés. Gyorsan kiöblítettem két polómat, és összekészítettem a futárnak a csere csomagot. Már szaladok is kifelé, 7.20 van, lassan indulnak az iskolások. Tévedtem, az első emeletről már elmentek. Úgy látszik, ma az anyuka kísérte a kislányt az iskolába, erről árulkodik, hogy korábban indultak, azt pedig az erős női parfumillatból tudom. Talán nem lesz baj, hogy az ajtónyitással a szokottnál több került a lakásunkba, ráadásul kis Erzsi, a házmesterné lánya természetesen becsukta a lépcsőház ajtaját. Mindig ezt csinálja, amint észreveszi, hogy nem vagyok a láthatáron, már csukja is az ajtót, időnként az ablakot is. Azt szerencsére csak ritkábban, mert ahhoz fel kell mennie fél emeletet. Rá mondta Juliska néni a piacon, hogy az a baj, nemcsak buta, de gonosz is. Valószínűleg így van, neki köszönhetem, hogy a lakók ellenem fordultak. A legelső alkalommal, mikor Judit először lett úgy nagyon rosszul a szobában, hogy közben arra panaszkodott, nagyon erős illatszerszagot érez kintről, szaladtam megnézni, mi lehet az oka. Kiderült, hogy ők mosnak fel a földszinten a lépcsőházban.

Éppen letelepedtem a lépcsőre, hallom, valaki jön. 7 óra 30. A léptek nem halk ülnek, jönnek tovább felfelé. Hát ezért vártam hiába, hogy a cigis szomszédasszony is induljon munkába, úgy, mint tegnap. Ma nem reggelre ment, éjszakáról jött meg. Hát ezt nem tudom, hogy csinálta, egy nap egy reggeli aztán egy éjszakai műszak, ráadásul úgy, hogy nem itt a városban, hanem 40 km-rel messzebb, Győrben. Nem csoda, hogy még soha nem láttam egy mosolyt az arcán, és hogy mellé még undok, rosszindulatú is. Nem lehet túl jó, érdekes az élete. Most annyira fáradt lehet, hogy lent az ajtót is elfelejtette berúgni. (vagyis a kitámasztót egy laza mozdulattal a lábával felemelni, hogy az ajtócsukó aztán behúzza az ajtót.) Ez a mozdulat már mindennapjainak része. Most elmegy mellettem a lépcsőn, már megszoktam, hogy nem köszöntjük egymást, bemegy a lakásba. Elhatározom, hogy pár perc múlva bemegyek. Aztán kiderül, ez csak elhatározás marad. Mire kiszellőzött a lépcsőház, újra nyílik a lakása ajtaja. Éppen felálltam, hogy a virágok mellett, a fal mellé támasszam az ülőalkalmatosságnak kinevezett, lapos karton dobozba helyezett ülőpárnámat. A kutya érdeklődve közelít, a gazdád szörny visszarántja. Egy szó nem esik köztünk, ő lefelé, én felfelé megyek. Mire leér, én már a lakás ajtaja melletti csengő el jelzem, a maszkot még nem szabad levenni. Aztán lesétálok, ki tudja ma hányadszor, és kitámasztom az ajtót. Nincs más választásom, erősen parfümös volt.
Amíg a kutya elvégzi a dolgát, a gazdája elszívja a cigijétől, én leírom, mi történt. Közben megjön Renáta a kisebbik gyerekkel. A babakocsit bezárja a pincébe, felmennek. Te jó ég, már megint mennyire erős illatszer/öblítőszag árad a lépcsőházba. Na, egyhamar nem lesz itt nyugalom, de legalább már megjöttek, hátha délelőtt már otthon maradnak. Ha visszajön a ” cigis nő”, fogalmam sincs, hogy hívják, utána tán haza mehetek.
7 óra 35. Ő, jaj, a Zsuzsiékról el is feledkeztem.

Kimegyek kicsit a térre.
7 óra 45. Ezt nem hiszem el, fordul a kulcs a zárban, a gyermekét a karján cipelő anyukával találom szembe magam.
8.31 Még mindíg itt ülök, a napsugarak már símogatják az arcom. Gyorsan fel szaladok, a télikabátot lecserélem az őszire, és áttekerek Szlovákiába.
9.05. Még mindig itt vagyok. Átöltöztem, a telefonom töltőre raktam, és megbeszéltem Judittal, vész helyzet esetén a 20-somon tud hívni, én hívást kezdeményezni nem tudok, de úgyis csak szaladok, jövök megyek, mert 10-től délig várható a futár. Még adtam be neki a szobába vízet és őszibarackot. Mennyire örültem, hogy Tamás mégis hozott szombaton barackot. Ráadásul karton dobozba rakva, egy sor barack, selyempapír, újra barack. Igaz 6,1 kg 6100 Ft. Még fel is hozta az áruval teli rekeszt az ajtó elé a másodikra. Ahhoz képest, hogy megsértődött, és azt mondta, nem jön többet. Gondolkoztam, beolvassak-e neki, jobban tettem, hogy végül a nem mellett döntöttem.
9.15. Még mindíg a ház előtt beszélgetnek, de talán már kiszellőzött a lépcsőház, így nem lesz baj, ha hátat fordítok, és becsukják az ajtót.
Istenem, kérlek vigyázz rá, amíg nem vagyok itthon. Tartsd távol az illatos embereket! Köszönöm, ámen!
Indulok.

Két óra körül úgy döntöttünk, pihenünk picit. Valahogy szerencsénk volt, mert Judit 6 körül, én csak 3/4 7- kor ébredtem. Jól is esett, meg bosszankodtam is. Azt ígértem mamának, elviszem a kért ruhákat, mert holnap abban szeretne az orvoshoz menni, és még elő sem vettem őket. Tegnap este akartam, de aztán féltünk, ha kinyitom a szekrényajtót, ami tele van öblítő illatú ruhával, Judit nem tud pihenni. Másnapra hagytam, mostanra maradt, hogy gyorsan összekészítettem őket. A fejemre nylon zacskót húzok, hiszen a hajam tele van pollenekkel.