2016.október 13. csütörtök
5 óra 25. Tegnap reggel, bár az ébresztőt nem jól állíthattam be, így csak fél ötkor ébredtem, de szerencsém volt. Gyorsan kapkodtam magamra a ruhát, hogy minél előbb kiérjek. 5 perccel őt előtt léptem ki a lakásból, éppen becsuktam az ajtót, mikor hallottam, hogy S.F. szintén most indul. Mire bezárta az ajtót, éreztem is a szokásos parfümós-arcszeszes-öblítős illatot. Feri gyorsan elszaladt, én egy csengetéssel jeleztem, majd szaladtam utána kinyitni az ajtót. Így gyorsan kiszellőzik a lépcsőház, és nem lesz baj.
Tudom, hogy a fél hatos káváfőzés fix, ezért azt még kint megvárom, aztán lesz majd egy óra nyugalom. Azalatt főztem egy meleg teát. Arra számítottam, hogy fél 7 körül elmegy a szomszédból Ilike is, de szerencsémre már 6 után pár perccel elment. Bemehettem, főztem egy meleg teát, kicsit meg pihentem. A legközelebbi vészhelyzet 7 óra 10 és 3/4 8 között van, míg a lányok elmennek iskolába. Addigra újra kint vagyok, ma az anyuka, Renáta viszi őket. Nemsokkal később Dorka is elindult, és még a cigis szomszéd is kint volt a kutyával. Mostmár talán lesz pár óra nyugalom, elintéz heten a vásárlást, egy órácskát aludtam is, majd egykor elhoztam az új centrifugát, hogy ki tudjam mosni Juditnak az új, bio pamut ágyneműt és törölközőt. Ahogy megyek lefelé, érzem a házban az öblítő illatot, és valami olajban sűlő ebéd illatot.
Ezen tapasztalatok alapján ma szándékosan fél ötkor keltem, néhány perccel öt előtt egy üveg forró teával és fél zacskó gluténmentes keksszel felszerelkezve indultam kifelé. Ilyenkor hozom magammal a szemetet is, és mialatt hátra viszem, már azt is látom, ki van ébren, ki készülődik. Ma mindenhol sötétség.
5 óra 51. Műsor kezdődik, türelmetlen kutyaugatás veri fel a ház csendjét és nyugalmát. Ebbe vegyül a gazdasszony, kisErzsi kiabálása. Bent még a kutyát szeretné elcsendesíteni, de ahogy kilép az ajtón, már hangosan, kocsis módjára káromkodik. ” … a rohadt kurvája” Ez vagyok én. A kutya gyorsan pisil a fa tövében, a lépcsőn álló gazdasszony annyira engedi a pórázt. Aztán becsukja a kaput, és tovább méltatlankodva bemegy.
6 óra 15. Körbejárok. A kávéillat eltűnt, már Ilike és Renátáék is készülődnek. Nemcsak Feri, de a baba is fent van, hol csak panaszkodik, hol sír. Tegnap este kilenckor is sírt még.
Felmegyek a 3. emeleti fordulóra, az ablakok itt bukóra vannak nyitva. Egyszer valahol olvastam, hogy ez a funkció semmire sem jó. Hát lehet, hogy nem biztosít megfelelő légcserét, csak hűti a beltéri levegőt, de amíg bent van mindenki, jó így is, és én sem fagyok teljesen meg. Remélem Ilike a szokott időben, fél hét előtt elmegy, és akkor visszamehetek a pincébe, a ” búvóhelyemre. Itt a zöldségesrekeszből kialakított puffomon várhatom, hogy elmenjen mindenki. Amint ezen gondolkodom, hallom, kattan a zár, még nem tudom ki az, de már érzem is.
Ilike az, és az ő parfümje. Róla azt gondoltam értelmesebb. Beszélgettünk vele Judit betegségéről, látta az új légtisztítót, tudja, hogy ez már a másodiik. Azt is megbeszéltük, hogy a betegséget a légszennyezettség, a vegyi anyagok okozták, mert bizony minden illatszer, tisztítószer, parfüm, öblítő tele van egy csomó, akár több száz mérgező, születési-, fejlődési rendellenességet, tanulási nehézséget, hyperaktivitást, rákot, leukémiát, egyéb súlyos betegségeket okozó anyaggal. Láttam rajta, hiszi is meg nem is. Beszéltük azt is, hogy azért ülök kint a lépcsőn hajnalonként és reggelenként, mert Judit fullad a parfümjüktől, az öblítőtől. Muszáj, hogy gyorsan kiszellőzzön a lépcsőház. Biztos sajnálja valamilyen szinten, de meg van győződve róla ő is, hogy ezek a dolgok az élet velejárói. Biztos nem olvasott utána. Eszébe sem jut, hogy Judit erről a betegségről nem tehet, hogy ez nem az ő választása. Azt meg már végképp nem hiszi, hogy ez vele is megtörténhet. Pedig igen, nem tudhatja, melyik nap ébred úgy, hogy telítődött a szervezete. Főleg, hogy az utóbbi időben még véletlenül sem mond le a parfümjéről. Most is úgy jött le, mintha nem is tudom hova készülne. A lépcsőház egy pillanat alatt megtelt az illatával. Vagyis nem az övével, hanem a parfümjéjével. Gyorsan kinyitottam a bukóra zárt ablakot, figyelmeztetésül becsengetem Juditnak: Maszkot fel!, aztán szép lassan elindultam lefelé. Nem volt kedvem találkozni vele. Az első emeleti fordulóban jártam, mikor hallottam, zárja vissza a pinceajtót
8 óra 17. A kisbaba megint kiabál. Szegény, az anyukája, aki megvan győződve róla, hogy minta anya, minta feleség és minta háziasszony, folyamatosan, nagy dózisban adagolja a mérget neki!
Azzal nincs gond, hogy korábban nem gondolta, hogy a gyönyörű otthonokban, a jólétet és gondtalanságot sugárzó, jókinézetű, jólöltözött, mosolygó szülők és szép, vidám gyerekeik olyan termékeket reklámoznak, amik mind ártalmasak. Érthető és megbocsátható, hogy a reklámokban látott vidám családhoz szeretne hasonlítani, ami persze csak illúzió, de amilyenre mindenki vágyik, ezért bárki könnyen elhiszi, hogy ha azokat a termékeket használja ő is, akkor ő is ahhoz lesz hasonlatos. Ráadásul az illatok közül mindenki választhat kedvére valót, így vezetik az embereket az orruknál fogva. De egy felelős szülő, egy felelős édesanya kötelessége lenne, ha szült egy gyermeket, akkor azért, annak az egészségéért felelősséget választ. Ha valakitől hall egy információt, ami ilyen komoly dologról van szó, minimum utána olvas. Inkább töltsön felesleges olvasgatással, kutatással néhány órát, mint hogy a gyereke egészségét kockáztassa. Ha utánanéz annak, amit legalább fél éve tőlem hallott, megszabadítja a gyerekeit egy csomó veszélyforrástól. Ha akkor, amikor Facebookon átküldtem a “Tisztaság ára” cikket, nem azzal foglalkozik, hogy engem letilt, hanem olvas, utánajár, gondolkodik, a kisgyereke ezerszer jobban érzi magát. Nem nekem kell hinni, hanem azoknak az orvosoknak, szakembereknek, akik az ilyen témájú figyelemfelhívó cikkeket írták. Azoknak, akik azt írták, hogy általában kisgyerekes családoknak nincs helye az otthonában textilöblítőnek, asztmásoknak különösen nincs. Okos ember más kárán tanul, hálásnak kellene lennie a sorsnak, hogy találkozott valakivel, akitől hallott ezekről a veszélyekről. Addig, ameddig nem hajlandó egy próbát
tenni a gyermeke egészsége értelmében, addig hazugság amit egyébként egy iskolába induló, kedves reggeli lépcsőházi jelenetben hallottam: a ” Szeretlek kicsim” csak üres szavak, és ne csodálkozzon, ha a kislánya vagy kisfia évek múlva megkérdezi, miért nem szerettél igazán? És lehet bizonygatni, hogy dehogynem kicsim, jön a következő kérdés: ” Akkor miért hagytad, hogy megbetegedjek, hogy gyógyszereken éljek, amik elfedték a bajt, és hagyták, hogy még súlyosabb beteg legyek? Miért nem hallgattál a nénire, aki figyelmeztetett, miért hordtad tele az otthonunkat mérgekkel, miért nem próbáltad meg, hogy azok nélkül hogy érzem magam? Miért nem adtál esélyt, hogy egészséges felnőtt lehessek?
11:56 Ismét kutyaugatás, ezek szerint kisErzsi megint kifelé tart. A szobában csak remélni tudom, minden rendben van kint. Teljesen átfagyva jöttem be 9 körül. Elsőre jóleső érzés volt a konyhába lépni, de tudtam, ha leülök, egy idő után itt is fázni fogok. Elmentem pisilni, már alig vártam lent, hogy jöhessek, és elvégezhessem a dolgom. Aztán főztem egy újabb adag teát, és reggeliztem. Abonett és avocadó. Nagyon szeretem, és remélem, tényleg egészséges. Ma valahol meg kell csinálnom a zöld Smoothymat, mert tegnap ahogy elkezdtem felaprítani a zellerszárat és uborkát, a számomra nagyon kellemes intenzív illat Juditnak már panaszt okozott. Az uborkáért soha nem volt oda, régen azt hittük, csak a fokhagyma zavarja a jó kis uborka salátában, de mint kiderült, mindkét növényre allergiás, és a zellerre is. Pedig hogy szerette a zellerkrém levest is, jó párszor készítettünk.
Utána bejöttem a kis szobába, Te jó ég, itt mennyivel hidegebb van, viszont Judit végre pihen, nem zavarhatom közvetlenül mellette netezéssel. Sokan örülnek az ingyen Wifinek, még hidegben is kiülnek a térre miatta, én kifejezetten haragszom. Juditnak is van némi elektroszenzitivitása, nem szabad, hogy az erősebbé váljon, még több panaszt okozzon neki. Mostmár tudjuk, hogy nem volt véletlen, hogy már egyetemistaként is kérte Ivánt is, engem is, éjjelre kapcsoljuk le a mobilokat. Gyerekkorában még abban a tudatban, hogy az étel még egészségesebb marad, ezért még főztünk is mikróban, ma már melegítésre sem használjuk. Az utolsó fél évben, amit még otthon töltöttünk, hajnalonta egy pillanat alatt ugrott ki az ágyból minden nap, és szaladt a szoba legtávolabb eső sarkába, amint az apja betette a kakaóját vagy teáját melegíteni. Azt is szerette volna, ha nem kell, hogy a szobájában tv vagy más elektromos készülék legyen. Ha sikerül végre egy otthont találnunk, nem is lesz, ígérem. Bárcsak ott tartanánk már. Emlékszem, én sem értettem igazán, miről is van szó, sőt Judit maga sem tudta, csak rosszul érezte magát. Ezért ráadásul szegényt nem hogy mind megértettük volna, és óvták volna, amitől csak tudjuk, helyette kritikát, rosszallást kapott. Ez is jó példája volt sajnos, milyen bután reagálnak emberek dolgokra. Mi nem éreztük a kellemetlen tüneteket, ezért kétségbe vontuk, hogy az nem csak kényeskedés, hiszti, mánia. Mindenki megpróbálja a másikra erőltetni az akaratát, azt hiszi, az a tuti, amit ő gondol, érez, tudni vél. Nagyon sajnálom, hogy még én is képes voltam vitába szállni vele esténként, éjszakánként, amikor ő már próbált aludni, én meg még tévéztem volna. ” Mártírnak” éreztem magam, aki az egész napos munka után, ha beesik fáradtan az ágyba, még egy filmet sem nézhet meg kedvére. Mert ha akadt valami értelmes műsor, jó film, az mind jó későn volt, előtte minden csatornán a népbutítás, idétlenebbnél idétlenebbnél valóság show-k mentek.
Végül nem neteztem, hanem aludtam két órát. Most várom a futárt, hozza az édesburgonyát valamikor. Addig ezt a feljegyzést írtam, de ez kétségbeejtő. Gyapjú kardigánban és télikabátban, sapkában ülök bent, egy termo takarót dobtam az ölembe, takarom vele a lábaimat, és borzongva fázom. Sokáig ezt sem lehet csinálni, nem betegedhetek meg, Juditnak szüksége van rám, míg meggyógyul. Persze utána is, de addig nekem kell neki segíteni, hiszen nincs egyetlen ember sem, aki most mellette lenne, aki segítene neki, aki aggódna érte. Iszonyatos érzés, erre nem is szabad gondolnunk, és biztosan nem is marad így. Gyönyörű, szép, fiatal, okos, intelligens, kedves, szerény, hihetetlen mennyire ügyes, elhivatott, türelmes, kitartó, nagyon szerethető, és sorolhatnám még. És ez nem anyai elfogultság, ezek tények. Ő mindig is egy jelenség volt, természetes szépsége, kisugárzása vonzotta a tekinteteket. Mindig visszafogottan és ízlésesen csinos volt, és ragyogott a mosolya. Volt fiú, aki videoklippet küldött neki, volt aki szavakkal fogalmazta meg, hogy mennyire szereti a ragyodó mosolyát, egy boldogságkutató pedig e-mailben érdeklődött, hogy honnan meríti az erőt, mi a forrása a belső harmóniájának, amit sugároz.
Forgolódtak utána az emberek, észre sem vette, vagy ha igen, néha megkérdezte: ” anya, van valami furcsa rajtam?” Soha nem volt, egyszerűen csak jó volt ránézni, gyönyörű volt. Egyszer az egyetemi német tanárnő is úgy magyarázta el egy jelző èrtelmét, jelentését, hogy olyan mint Judit, hogy az utolsó haja szála is harmóniában van az egész megjelenésével. 🙂
Ezek olyan jó dolgok voltak, hálás vagyok érte, hogy ilyen apró élményekben lehetett részünk, és sajnálom, hogy szépsége miatt bizony sok ember irigy volt rá, hogy amiatt hátrányos helyzetbe került, már nem is volt szimpatikus, anélkül, hogy megismerték volna.
Egy példa csak az “audis hr-es” esete. Nekünk nem nagyon volt szükségünk azokra a tanácsokra, amiket gyakran elmondtak vagy leírtak, hogy hogyan kell megjelenni egy állás interjún, Judit alapban egy visszafogott, de csinos és bájos jelenség volt, mindig divatos volt, de igazán kifinomult ízléssel. Már PhD hallgató volt, amikor egy egyetemi állásbörzén bekerült a 10 kiválasztott diák közé, akik próba interjún vehettek részt. Egy 16 éve a cégnél dolgozó felső vezetőhöz került. Juditnak is kellemes emlékei maradtak az interjúról, úgy érezte, hogy nagyon jót beszélgettek. Az úr érdeklődött a kutatási témája iránt, azt mondta, az Audinál ehhez nagyon jó anyagokat tud majd gyűjteni, es konzulenseket is találhat. Miután kifaggatta Juditot, miért jelentkezne a trainy programba, azt mondta, egészen eddig fogalma sem volt róla, mire is találták ki, mire is jó, de ahogy Judit beszélt róla, már értette, és úgy gondolja, kifejezetten Juditra szabott a dolog. Azt is hozzáfűzte, szívesen ajánlana fel valamilyen állást, nagyon szívesen dolgozna vele együtt, de a logisztikában csak nagyon egyszerű, lógó-futi, kevés kihívást jelentő pozíciók vannak, neki annál sokkal komolyabb dolgokkal kell foglalkoznia, ezért mindenképpen jelzi a hr felé, hogy a megpályázott programba nagyon beleillik, illetve valami komolyabb pozícióba is. Egy ott dolgozó hr-es fiú azzal fogadta Juditot a felvételi procedúra következő fordulóján, hogy X úr azt mondta, megtalálta az ideális jelöltet, szó szerint kincset talált, úgyhogy üdv a fedélzeten, és a következő irodában várják a felvételiztetők. Az egyik hölgy egy logisztikai szakember, a másik pedig maga a hr volt, vörös hajkoronával, erőteljes sminkkel és vörösre festett körmökkel, egy olyan pulcsiban, hogy majdnem kibuktak belőle a mellei. Ahogy végignézett az alkalomhoz illően, ízlésesen és csinosan felöltözött Juditon, miközben komoly riválist látott benne, azt a véleményt sugározta: ” Ki ez a szürke kisegér?” Miután végzett, és kijött a több mint egy órás interjúról, azoknak az embereknek, akikkel kifelé találkozott, egészen más volt a véleményük. Mindenki kíváncsi és elismerő pillantásokat vetett rá, kedvesen, mosolyogva üdvözölte.
Nagyon elment az idő, ahogy felálltam a telefonomért, érzem, mennyire átfagytam. Pedig az előbb jóleső érzéssel nyugtáztam az ablak előtt, hogy de jó, kisütött a nap.
Felhívtam a futárt, mikorra számíthatok rá, de rossz hírt közölt, nincs még nála az édesburgonya. Ezek szerint csak holnap jön, de akkor ma mit eszik a kislányom?
Már a nap sem süt.
Megnéztem az emailom át, most vettem észre Judit reggeli üzenetét, már végképp nem süt a nap.
2016. okt. 13. dátummal, 6:49 időpontban Judit ….. <judit……@gmail.com> írta:
Gyere be légyszíves amint tudsz, mert rosszul vagyok, és nem tudlak se ezen se s telefonodon hívni!!!!
Ezt írtam most, patakokban folynak a könnyeim, de nemsokára újra erőt merítek:
“Édes szívem, sajnálom, hogy nem tudtál elérni. Most olvasom sírva az üzeneted. A pincében voltam, nem használtam az IPadot, de direkt bekapcsoltam, hogy tudj hívni. Ezek szerint nem volt ott wi-fi, ezért nem sikerült. Remélem jobban lettél, amikor a parfümösek jöttek-mentek, mindig azonnal csengettem. A telefonom sajnos teljesen lemerült, kikapcsolt. Mikor bejöttem 8 körül, már aludtál, nem akartalak zavarni. Most is nagy a csend nálad, izgulok, de remélem jól vagy. Legszívesebben beszólnék, hogy nyugodt legyek, minden rendben, de biztos rendben van, és nem akarlak felkelteni, hogy tudják még pihenni. Annyira szeretlek, és annyira szeretnék segíteni. Most nagyon szomorú vagyok miatta, hogy nem jöttem, mikor szükséged lett volna rá. Nem tudom, miért történhet ez meg. Annyira szeretnék jól vigyázni Rád, mégis megtörténhetnek ilyenek. Miért? Nem akarom, hogy ez így maradhasson.
“Édes Istenem, hallgass meg, segíts nekünk! Segíts otthont találni, segíts biztonságban egy szép helyre eljutni, segíts Juditnak meggyógyulni! Köszönöm, Ámen.”
Lemegyek, de nagyon figyelek a telefonra, hívj, ha felkeltél. Millió puszi, anya.”