NIKOLAS

Borús vasárnap reggelre ébredtünk. A hangulat is fagyos. A fűtetlen szobában halkan duruzsol a rádió. Nem nagyon figyelek rá, de mikor meghallom Takács Nikolas nevét, már hegyezem a fülem.

Beszélgetés a közelgő adventi koncertekről, a karácsonyokról, a hitről. Nikolas arról beszél, hogy régen ő is hányszor gondolta, ennél rosszabb már nem lehet, aztán megtapasztalta: dehogynem. Így voltam ezzel én is. Most már nem is gondolok erre, nehogy újra csak a rosszat vonzzam be, nehogy újabb bizonyíték érkezzen, még ennél is lehet rosszabb, még ennél többet is elbírunk. Megpróbálom elhinni, hogy minden jóra fordul, hogy képes vagyok jót teremteni magunknak. Nagyon nagy szükségünk van rá, mikor olyan betegséggel küzdünk, amiben senki nem akar vagy tud segíteni, és közben otthontalanokká is váltunk. Nem azért, mert felelőtlenek vagyunk, nem azért, mert nincstelenek vagyunk. Egyszerűen csak úgy alakult, hogy az új otthon megteremtése közepette jött egy váratlan és ijesztő betegség, ami megakadályozott bennünket a befejezésben. Hónapokon át tartó idegesség, orvostól-orvosig futkosás közben természetesen folyamatosan kerestük a megfelelő helyen lévő, egészséges, allergiamentes leendő otthonunkat, és az csak nem akar ránk találni. Persze ha lenne néhány tíz millió forinttal több a zsebünkben, nem lenne akadály. Sajnos a kisebb jó minőségű lakás hiánycikk Magyarországon. A városban csak vagy felújítandó, lepukkant -, vagy szépen felújított, de x. emeleten, főút mellett lévő panel kapható.

Más városokban szép, új, fiatalos, modern, számunkra egy élet munkájával megkeresett jövedelmünkből is megfizethetetlen, 60nm feletti újépítésű társasházi lakások, vagy fel nem foghatom, milyen vásárlói réteget megcélzó penthouse lakások kelletik magukat.

Kitartóan küzdünk, de már féltem magunkat. Oly régóta hiábavaló minden próbálkozás, pedig tudjuk, mire lenne szükségünk, és mindennap teszünk érte, hogy feltáruljon egy ajtó, aztán egyik ajtó nyissa a másikat.

Elkalandoztak a gondolataim, közben felcsendül a dal. Istenem, már el is felejtettem, mennyire szeretem ezt a hangot! Ezer közül is felismerném. Az első perctől kedvelem a hang tulajdonosát, nagyon szurkoltunk neki, és nagyon örülök sikereinek. Régen gyakran meghallgattam dalait, és sokszor gondolkoztam, vajon miért ez az első látásra-hallásra „szerelem”? A csodás hang és a tulajdonosának harmóniája okozta? Vagy köze van ahhoz, hogy Nikolas, bár nem hasonlít, de valahogy mégis emlékeztet lányom régebbi szlovákiai barátjára, akit 5 és fél évig fiamként szerettem, és függetlenül a kapcsolatunk alakulásától, és annak okától, ma is szeretettel gondolok rá? Vagy nincs is ehhez semmi köze, egyszerűen csak az apró gödröcskék a mosolygó arcon, csak a belső kisugárzás? Bárhogy is van, most is működik, régóta nem tapasztalt, jóleső érzés és nyugalom árad szét a testemben. Mostmár csak a hangra, a dalra figyelek. Boldog karácsonyt Nikolas! Meleg, kedves otthont, egészséget és boldog karácsonyt magunknak!