Otthonaim története

A minap lányom barátnőjének Facebook oldalán találtam rá egy lakáscsoda képeire, és örömmel értesültem róla, hogy annak megszületésében ő is aktív közreműködő volt.

http://www.myhouseidea.com/2015/12/01/white-cube-house-by-arx-architect-studio/

Már fiatal koromban is kedvenc időtöltésem volt lakberendezési folyóiratok böngészése. Akkoriban még csak a Lakáskultúra volt elérhető a piacon, aztán megszületett az Otthon, és ahogy teltek az évek, úgy szaporodtak a szebbnél szebb, és zömében szinvonalasabbnál szinvonalasabb magazinok. Mára már hozzájöttek az internet adta lehetőségek, ahol sok-sok egyedi és különleges, ötletes lakás, meleg otthon képei varázsolják el az oldalak felkeresőit. Soha nem voltam irigy a nagyon kirívó, drága és luxus lakások tulajdonosaira. Gyanítottam, hogy nem a fenti képen látható lakáshoz hasonlóban fogok élni, de biztos voltam benne, hogy szép otthonom lesz. Azt viszont soha nem hittem volna, hogy valaha otthontalan leszek, márpedig most ez a helyzet. És ez RETTENETES!

Eddigi otthonaim:

1. Gyermekkoromban egy fürdőszoba nélküli egyszobás lakásban laktunk, az épüllet első szárnyában lévő WC-n másik két családdal osztoztunk. Szerény anyagi körülmények között éltünk. Édesanyámnak sok szép szobanövénye és csipketerítője volt. Szerettem takarítani, és egy-egy csokor virággal és a tárgyak átrendezésével próbáltam csinosítani a lakást. Nagy öröm volt, ha időnként a rokonságból meglátogatott bennünket valaki, de bár szerettem, valószínűleg szégyelltem is az otthonomat, ezért osztálytársakat, barátokat soha nem hívtam magunkhoz.
2. 20 évesen mentem férjhez, és anyósomhoz költöztem egy városközponti panellakás II. emeletére, férjem szobájába. Szerettem itt     élni, ide született első gyermekem, kisfiam. Mama soha nem zavart bennünket, nem akarta irányítani az életünket, abban segített, amiben szükségünk volt segítségre. Nem tolakodóan, de folyamatosan jelen volt életünkben, mindig szeretettel gondolok rá, és sajnálom, hogy most 87 éves korára aggodalmat, szomorúságot okozunk neki, és kevés időt töltünk vele.
3. Nagyon boldog voltam, mikor 1980 tavaszán tíz pályázó közül engem választottak egy vállalati üdülő gondnokának, és ezzel együtt az üdülő egy később bérlakássá alakult szolgálati lakásába költöztünk. A 42 nm-es csőlakást lelkesen rendeztük be. A mini konyha melletti kamra polcait gyorsan megtöltöttem házi készítésű befőttekkel, lekvárokkal, a polcokat csipkeszalaggal díszítettem. Az apró fürdőszobába egyszerre csak egy ember tudott belépni. A konyhából nyíltak egymás után a szobák, az első lett a nappali, és a kihúzható kanapénak köszönhetően a háló, és még egy dolgozósarok is helyet kapott benne, és csak egy, az ajtó helyére szerelt függöny választotta le a pici gyerekszobát, melyben kezdetben a kiságy, később, kislányom megszületésétől egy emeletes ágy szolgálta az ott lakók kényelmét. Akkor ez maga volt a paradicsom, amit magunk rendezgettünk, hol egy-egy újabb aprósággal, hol a bútorhuzatok átvarrásával, újabb sajátkészítésű díszpárnákkal, textilekkel, hol az évszaknak, ünnepeknek megfelelő dekorációval próbáltam hangulatossá, otthonossá tenni. A házat tavasztól őszig megtöltötték a nyaraló, zömében évről-évre visszatérő családok. Megszoktuk, hogy a nap bármely szakában kopogtathat valaki, voltak játszótársak, és barátokra is találtunk. 28 évig volt ez az otthonunk, időközben a gyerekek felnőttek, már csak hétvégenként látogattak haza.
4. Az „üdülős” évek alatt vettünk egy lakótelepi, első emeleti, két szoba hallos lakást. Ez már igazán a miénk volt, emlékszem milyen elégedettek és boldogok voltunk, amikor a 30 ezer forintos, fiatal házasok kölcsönének igénybevételével sikerült berendezni. A lakás kényelmét nem nagyon élveztük, mert a munkáltatóm elvárta, hogy az üdülőben lakjunk, így csak néhanapján mentünk haza kicsit örülni a saját lakásnak, lépcsőházat takarítani, barátkozni a szomszédokkal, kikapcsolódni. Ezt a lakást cseréltük fel
5. egy családi házra, amikor úgy gondoltuk, hamarosan megszűnik az üdülő, mi pedig szívesebben laknánk egy saját udvarral rendelkező családi házban. A hetvenes évek elején épült házba valahogy első látásra beleszerettem, rengetek lehetőséget láttam benne, terveket készítettem magamnak, mit hogyan szeretnék. Menet közben kiderült, hogy sokkal több mindent fel kell újítani, mint gondoltuk. Falat bontottunk, vezetékeket cseréltünk, járólapoztunk, belülről rendbe tettük, új konyhát és fürdőszobát alakítottunk ki. Az anyagi lehetőségek korlátozottak voltak, nem volt még ilyen széleskörű kínálat sem, és utólag azt is bánom, néhány dologról hagytam magam lebeszélni. Így aztán sok minden meg sem valósult a házzal kapcsolatos álmomból, a költözés is másfél évtizeddel eltolódott.

Nagylányom már 2 évvel ezelőtt arra készült, hogy végre önálló életet kezdhessen Győrben. Volt megtakarított pénze, munkája, néhány barátja. A családi problémák, a támogatás hiánya, az elbizonytalanítás miatt ez nem sikerült.

 A megváltozott családi helyzetben ősszel úgy döntöttünk, közösen veszünk egy lakást, és későbbre halasztódik a külön költözés. A terv az volt, hogy némi hitelfelvétel segítségével 1 hónap alatt befejeztetjük, ez azonban egy váratlanul közbejött betegség miatt meghiusult.