Gyönyörű és ismerős képeket találtam, akár én is készíthettem volna őket. Esős, borongós nap volt, a hangulatomra is rányomta bélyegét, a nehézségek ilyenkor duplán nehéznek tűnnek. Néztem a színes lombkoronákat, a beszűrődő napfényt, és kicsit sajnáltam, hogy túl régen jártunk kint. Jó lenne kirándulni egyet! De addig is kommenteltem az írást:
“Szia! Én is Duna-parti “lány” vagyok, sokat és gyakran sétáltunk,kerekeztünk mindkét partján. Mostanában csak szomorkodva-elgondolkodva suhanok át a habokat átszelő hídon. Persze a benyomások hatnak rám, néha gondolatban már le is írom őket, a látványt, az érzéseket. Néhány hete egy napsütéses napon éppen a könnyeimmel küszködtem, de közben megcsodáltam a part mentén ringatózó, pihenő csodás személyszállító hajókat, és azon gondolkodtam: vajon kik utaznak rajta, merre tartanak, milyen lehet az életük? Nem tudtam róluk semmit, mégis azt gondoltam, szívesen cserélnék bármelyikükkel. Lehet hiba volna,bármilyen nehéz és kilátástalan is most minden. Ahogy ezen méláztam, egyszercsak felfedeztem, hogy az egyik “csoda” teraszáról integet nekem valaki. Mosolyogva integettem vissza az idegennek, és nagyon szép utat kívántam neki magamban.”
Ma még ugyanúgy ébredtem, ugyanazokkal a gondokkal kell szembenéznem, újra és újra a megoldás után kutatva, de a felhők mögül már kukucskál a Nap. Ilyenkor sokkal bíztatóbb minden, erősíti az elszántságot, és hitet, hogy minden újra szép lehet. 🙂 Valakinek szüksége van rám, valaki bízik bennem, valakinek meg kell szépítenem az életét, erőt kell gyűjtenem hozzá.
Gondolkoztam, melyik lehet az a nap, ami óta nincs életünk. Ez valószínűleg egy hosszabb folyamat eredménye, mégis talán köthető valamilyen dátumhoz. Jobb lenne mégis azt tudni, és azt a napot feljegyezni, amikor megfordulnak a dolgok, és minden elkezd színesedni, javulni, szépülni, és ez újra visszaadja őszinte mosolyunkat, amellyel mindig tekintettünk a világra. Mindenkinek szép napsütéses napot kívánok.
Kommentek